Ismerj meg

Dajka Gábor vagyok, marketingszakértő, business coach, befektető, és az Online Marketing és Pszichológia könyv szerzője. Az elmúlt 17+ év alatt számos vállalkozásba nézhettem bele, így széles látóköröm van, mind piaci, mind szervezeti értelemben. A partnereimmel olyan utakat jártunk be, amelyek sikerre vittek, de voltak zsákutcák, és félig sikertelen próbálkozásaink is. Ezeknek a tanulságaival is tudom gazdagítani a vezetőket. Személyiségjegyeim közé tartoznak többek között a jövőorientáltság, a belső kontroll és a belső motiváció, melyek által hatékony vagyok az üzleti életben is. A Myers–Briggs-típuselméletben ENTJ, míg a DISC-ben a piros vagyok. A kötődési stílusom biztonságos, így több partneremnek is már 5-10 éve folyamatosan hirdetek jóban és rosszban is. Szenvedélyem a fejlődés, így a cégem bevételének egy jelentős részét tanfolyamokra költöm.

átfogó szemlélet

Coach & pénzügy

A coach és egyéb pszichológiai tanfolyamokon szerzett tudással a vállalkozók üzleti gondolkodását fejlesztem, ami kihat a cégük stratégiájára is. Illetve a reklámozás alapvetően a pszichológiára épül. 

A pénzügyi képzéseket üzleti tervezésnél és kampányok kialakításánál tudom kamatoztatni. Illetve a marketing alapvetően a közgazdaságtanra épül.

fejlődésem hosszú éveken át tartott

Marketing területen

Az indulás

2007-2015-ig programozóként és marketingesként dolgoztam Magyarország leghíresebb online és offline vadász áruházában.

AdWords alapok és YouTube 2015

2007–2015
2013

Vállalkozó lettem

2013-ban egyéni vállalkozó lettem, de gyorsan elértem a 12.000.000 Ft-os éves keretet.

Google

Ready To Rock – Ez volt a magyarországi Google Partnerek (kiemelt AdWors szakértők) versenye
Google Partners - Külön dicséretet kaptam
Google dicséret- A Google szakemberek karácsonyi ünnepségén külön dicséretet kaptam

2015
2016

Cégtulajdonossá váltam

2016-ban megalapítottam a Kft.-met, ami marketinges munkák kivitelezésével és tanácsadással foglalkozik.

Digitális Online Marketing tréning 2016
AdWords keresési hirdetések 2016
Online Marketing Alapjai 2016
Google Ground - 2016-ban már hónapról-hónapra, meghívásos alapon, eljárhattam a kampányépítést és marketinget tanulni
A KKV Marketing Csoport tagjait kuponokkal támogattam
A Google Groundon folytattam a tanulást

Google vizsgák

AdWords keresési hirdetések 2017
AdWords Assessment 2017
Alapozó Szövegírói trénig részvételéért kapott oklevél
Háromnapos haladó szövegírói konferencia Content Plage
Háromnapos haladó e-kereskedői konferencián E-commerce Plage
Digitális értékesítés 2018

– Egy profi újságírónak egy éven keresztül segítettem a tartalomgyártásban, cserébe gyakorlati és elméleti képzést kaptam az újságírás, tartalomstratégia és szövegírás területén.

2017–2018
2020

Első könyvem

- Kiadtam az Én Megmondtam című könyvemet
(már nem vagyok rá büszke)

Covid-19

Digitális Marketing Alapjai 2023
Kiadtam az Online Marketing és Pszichológia című könyvemet
MI kihívás
Európai Uniós pályázatíró

Elindítottam Egerben a coaching szolgáltatásomat: https://egercoach.hu/

2023
2024
bízhatsz bennem

Referenciák

Itt egy kisebb vállalkozás példája: KÉP – 2023. 10. hóban kértek fel Google Ads, Facebook hirdetéskezelésre és blogírásra. 7.000.000 Ft-ról 35.000.000 Ft-ig húztam fel.

Itt pedig 4.000.000 Ft-ról 13.000.000 Ft-ra emeltem fel: KÉP – ám ez, és az ehhez hasonló eredményeink közel sem jelentik azt, hogy nálad is el tudom érni, hiszen ehhez kell piac, és a vállalkozónak is képesnek kell lennie kezelni a több forgalmat.

Itt egy szintén mikrovállalkozás statisztikája. 2024. decemberében elkészítettük a designt, 2025. januárjában pedig elkezdünk hirdetni. 2025. márciusában már közel 15.0000.000 Ft volt a forgalom. 

Rengeteg ilyen, vagy ehhez hasonló statisztikám van, de inkább a megbízó vállalkozásáról érdemes beszélni, hogy neki miben és hogyan tudok segíteni. A referenciák semmire sem adnak garanciát! 

DajkaGabor-11
átfogó szemlélet

Kompetencia

Az elmúlt években számtalan piacon szereztem tapasztalatot, mint például:

  • táplálékkiegészítők és fitneszgépek, baba-mama, gyors szolgálatok (villanyszerelés, aszfaltozás, zárnyitás, redőnyszerelés, költöztetés, lomtalanítás, autófelmérés, autómentés), parfüm, telefonkiegészítők, autóalkatrészek, rózsa és kaktuszdoboz, vendéglátás – kisebb és nagyobb éttermek, panziók és hotelek, szépségápolás, masszázs, nyelviskola, plüss rajzfilmes játékok, matrac, parkolóház, kutyás-, macskás ajándékok, bútor, pszichológusok, coachok, stb.

 

A legtöbb vállalkozásba tudom hozni magammal az „így kell csinálni” tudáscsomagot, de azért az sem árt, ha a megrendelőnek is van ismerete.

Leginkább azoknak a vállalkozóknak vagyok kincs, akik a marketingkivitelezés mellett igénylik a közös gondolkodást, akik szeretnék valakivel megbeszélni az üzleti döntésüket. Akiknek nem egy 30+-fős marketingügynökség kell, és akiknek nem mindegy, hogy hány különböző tanuló állítgatja a hirdetéseit. Leginkább olyan ügyfeleket keresek, akiknek marketingstratégára van szükségük, akik szeretnék önmagukat is fejleszteni. De szívesen vállalok egyszerű Google Ads, Facebook fiók kezelést is, de ennél magasabbra értékelem a tudásom, amit célszerű kiaknázni.

Részvénypiac

Tőzsdei tevékenységem

Marketingesként, üzleti tanácsadóként és befektetőként folyamatosan elemzem a gazdasági környezetet, amely közvetlen és közvetett hatással van a KKV szektorra is. A makrogazdasági trendek, a piaci kereslet változásai, az infláció alakulása vagy éppen a szabályozási környezet módosulásai mind olyan tényezők, amelyek meghatározzák a vállalkozások mozgásterét.

Nem csak az ügyfeleimnél, hanem a BÉT-en is kamatoztatom a pénzügyi ismereteimet.

A stratégiám inkább hosszú távú befektetéseket tartalmaz, osztalékfókuszú vagyok, illetve nyitva tartom a szemem, és ha felmerül az arbitrázs lehetősége, akkor lecsapok.

2025. 08. 22-én a befektetéseim értéke 25.607.991 Ft volt. Azt szeretném megmutatni a tőzsdei befektetésem egyenlegével, hogy egy igazi marketinges egyben pénzügyi szakember is. Tud céget építeni, és azt is felismeri, hogy mely cégekbe érdemes befektetni, mely iparágak a nyerők. Leköveti a piaci változásokat. Amikor marketingszakértőt választasz, akkor valójában a szakember szemét, látásmódját, tudását, tapasztalatát veszed meg. Szakmai partnert bízol meg, aki a céged építésében segít. Észreveszi a fejlődő iparágakat, érti a számok logikáját, és képes a stratégiai fókuszt tartani – kampányban és befektetésben egyaránt. 

Próbálok a pénzügyekről, tőzsdéről is a lehető legtöbbet tanulni:

Kötvény, részvény, tőzsde gyakorlati c. alapkurzus
Tőkepiaci üzletkötői hatósági képzés
MiFID II speciális szakmai képzés
VAP – Vagyon, Alap, Portfóliókezelő (befektetéskezelő)

Bár én inkább a tőzsdébe fektetem a pénzem, a vállalkozók pedig inkább árukészletbe és/vagy marketingbe. Ezért az előbbit árukészlet-befektetésnek, az utóbbit pedig marketingbefektetésnek nevezünk. A készletracionalizálásban is tudok segíteni a partnereimnek, illetve irányt tudok mutatni abban, hogy mennyit érdemes elköltenie (fektetnie) a hirdetési portfólió egyes elemeibe. – A Triple E akkreditációval rendelkező VAP diplomaprogramon megszerzett tudásomat erre is jól tudom használni.

Stílusom

Az OTP ügyfélminősítésén az agresszív befektetési stílus címkét kaptam meg, még a MiFID kérdőív eredményén a spekuláns ügyféltípus értékelést értem el. Ez annyit jelent, hogy értem a pénzügyi termékek működését, és hajlandó vagyok kockáztatni. 

Egyetem

Egyetemre járok, ahol menedzsmentet tanulok üzleti pszichológia és coaching szakiránnyal.

Az első szemesztert 8 db A-s osztályzattal zártam.
A második szemesztert 5 db A-s osztályzattal zártam.
A harmadik szemeszter is 5 db A-s osztályzattal zártam.

Menedzsment szakon minden olyasmit tanulunk, ami a sikeres üzlethez elengedhetetlen, például jogot, szociológiát, pszichológiát, információs technológiát, marketinget, közgazdaságtant, számvitelt, etikát, pénzügytant, marketingkutatást, vállalatirányítást, szervezettervezést és még sok mást. Az üzleti szakember megnevezést is használhatjuk, mert ez talán kifejezőbb, mint a menedzser.

Az üzleti pszichológia a pszichológia elméletének üzleti körülmények közötti alkalmazásával foglalkozó speciális tudományterület.

A coaching a pszichológiához kapcsolódó módszereket alkalmazó interaktív fejlesztési folyamat, feladata a szervezeti prosperitás fokozása és a cselekvéshatások korrigálása.

Az egyetem mellett, önszorgalomból olyan tanfolyamokat is végzek, ami kifejezetten az egyetemi tanulmányaimat erősíti, kiegészíti:

Alapfokú iparjogvédelemi képesítés
Alapfokú szerzői jogi képesítés
Számviteli ismeretek vállalkozások beszámolóinak elemzéséhez
Számvitel alapjai

 

Akik már megbíztak bennem: